Kretén szív és csillag alakú amerikai palacsinta

Ránk fér már egy bejegyzés így másfél hét után, nem igaz? Pedig most még különösebb dolgom sem volt...egyszerűen csak nem sütöttem olyasmit, amiről normális képeket tudtam volna szülni/méltó lett volna rá, hogy feltegyem/még nem töltöttem fel hasonlót. Úgyhogy most bejegyzek.

Éspedig arról az amerikai palacsintáról, amit tegnap reggel hajnalban sütöttem kis családomnak, mivel valahogy nem sikerült magamat visszaimádkoznom az ágyba, miután kegyetlenül korán felébredtem. Mármint ahhoz képest kegyetlenül korán, hogy előző este fél  háromig Arany balladáiról folytattam eszmecserét egy creepy osztálytársammal, akivel személyesen amúgy nem bírok kommunikálni, mert egyszerűen viszolygok tőle. Közben meg egy 10 perces beszélgetésről írtam 50 soros kisregényt facebookon a barátnőnek, aki már rég aludta az igazakét :D A kis mázlista. Nekem némiképp hosszabb éjszakám volt, hosszú reggellel és a hülye ötlettel, hogy előveszem a régi palacsintaformáinkat (nagymamám hozta Bécsből még vagy 10 évvel ezelőtt) és sütök Csillagom, meg Szívem-palacsintákat.

Hozzávalók:

3 tojás

15 dkg olvasztott vaj

1,5 dl tej

1 bő marék cukor

1 csom. vaníliás cukor

12 dkg liszt

fél csom. sütőpor

1 csipet só

1 citrom reszelt héja

A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kikevertem a vajjal és a cukorral, majd hozzákevertem a tejet is. Végül ebbe borítottam bele a külön összekevert száraz hozzávalókat. Aztán felvertem a tojásfehérjét és óvatosan összeforgattam a sűrű masszával.

A serpenyőt vajjal kentem ki, megvártam, míg felforrósodik és azon sütöttem meg a palacsintákat. Én kis formákba (ilyen egy cm magas falú kis fémkeretek, amikbe 1-2 kanál tésztát tettem) tettem a tésztát, de olyan sűrű, hogy ha kanállal rakjuk valamilyen formában a serpenyőbe, akkor sem folyik szét. Kb. 1 percig sütöttem az egyik felét, a másikat pedig kevesebb, mint fele ennyi ideig. Még mindig van belőle 1-2 darab, de már nem az az igazi. Főleg, hogy elfogyott a bontott lekvár. Mert mi azzal ettük itthon. Vajjal és eperlekvárral. Bár én szívem szerint valami kókuszos-csokis szósszal ettem volna, de anyukám azt monda, felesleges csinálni. Így sem volt rossz. Sőt!

Szívemből kívánok nektek jó étvágyat hozzá ;) Hallgatni meg ezt a szart ajánlom, mert egész szombat este (szalagavattunk, sírtunk, nevettünk, tátott szájjal bámultunk, összezavarodtunk, stb.) ez ment a fejemben, mert a Helló-Bellót, amit játszott a tanárzenekar az este, elég sokáig muszáj voltam kizárni a fejemből, mert hallgatni is olyan volt, mintha a Fekete L'amour rágcsálná a szívemet sem esett kimondottan jól. Ja, palacsintasütés közben meg még legalább háromszor meghallgattam. Pedig amúgy szar...: