Nos, ez egy igazán kíméletlen kalóriabomba. Már csak azért is, mert a zabálásával egyszerűen nem lehet felhagyni. Én sem tudok, pedig tegnap is moderálatlanul tömtem magamba...igazából minden szart. Sütit, chipset, vaníliás karikát. Piros kólát. Mindegy, egyszer élünk. Akkor is minek?
Najó, ami a Twischlert illeti, a neve a Twix és az ischler szavak összevonásával kreálódott, mivel ez vagyokrlatilag Twix ischler formában. A receptet a Sütimizéria blogon találtam, még hónapokkal ezelőtt. Eredetileg az osztályomnak sütöttem a minden év szeptemberében esedékes Nagy Osztálygrillezésre. Mivel nálunk a tejkaramella igazi népi eledelnek számít. Osztálytkirándulásoktól kezdve egészen a mérhetetlenül unalmas rajzórákig ennek a zabálásával kvázi szórakoztatjuk magunkat. Pedig régebben nagyon nem szerettem. Most már rettenetesen imádom. Főleg ilyen formában.
Ez az akkori eresztésből való, most nem volt itthon ilyen cuki dekorcukorkám. És amúgy nem is lettek ilyen szépek az ischlerek. Akkor nagyon kitettem magamért. Le akartam nyűgözni az osztálytársaimat, a szülőket, és persze az öregdiákokat. Remek délután volt. Az utolsó, amikor még kedveltem egy srácot és a sokadik, amikor rájöttem, hogy mennyire, de mennyire imádok egy másikat. Vannak dolgok, amik nem változnak... Ilyen például az örök sütési vágyam is, amúgy. Amikor anyukám ma reggel közölte a piacon (minden szombaton kijárunk :) már csak azért is, mert minden egyes héten van egy-egy olyan pillanat ott, ami egész napra megmosolyogtat minket), hogy sütnie kell valamit egy társaságnak. Én meg megláttam az egyik pultnál a sűrített tejet leértékelve. És akkor jött a Flash! Nekem ilyet kell sütnöm! És sütöttem. De, mint mondtam, a múltkori jobban sikerült. A kép is, meg alapvetően a külalak is. Csak az íze ugyanolyan jó. És ez a lényeg.
Hozzávalók:
A Dulce de leche-hez:
2 tubus sűrített tej
A kekszhez:
15 dkg szobahőmérsékletű vaj
5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg liszt
0.5 csom. sütőpor
1 csipet só
1 tojássárgája
1 dl tejföl
Bevonáshoz, díszítéshez:
20 dkg étcsokoládé
1 ek. étolaj
aszalt meggy
Dulce de leche:
A sűrített tejet egy befőttesüvegbe nyomtam, az üveget alaposan lezártam, majd kuktába tetttem, amit addig töltöttem vízzel, ameddig a sűrített tej ért az üvegben. Ezután lezártam a kuktát és szűk másfél óráig a gőz kiengedése nélkül főztem a sűrített tejet, majd a láng lezárása után megvártam, hogy a víz abbahagyja a bugyogást (ez olyan 10-15 percig tartott kb.) és kiemeltem az üveget a vízből, a tartalmát alaposan átkevertem.
Miközben főtt a tejkaramellakrémem, összegyúrtam a tésztát. A vajat felkockáztam, összedolgoztam a cukorral, majd hozzáadtam a tészta többi hozzávalóját is. Alapos gyúrás után 20 percre hűtőbe raktam.
Hűtés után kb. fél cm vastagságúra nyújtottam és kis köröket szaggattam belőle, amiket 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt (aranybarnulásig) megsütöttem. Miután kissé kihűltek, kettesével összeragasztgattam őket a karamellakrémmel.
A bevonáshoz a csokit vízgőz fölött megolvasztottam, hozzáadtam 1 ek. olajat (fényesítés :D), aztán bevontam vele a már összeragasztgatott ischlereket. A még olvadt csokiba ischlerenként 1 szem aszalt meggyet nyomtam, aztán kiraktam az erkélyre megszilárdulni. Lett 1-2 fotó, amiken úgy néz ki, mintha torta lenne. Csak nagyon csúnyák. Gyűlölöm ezt az ezer éves fényképezőgépet...-.-
Hát, jó étvágyat és örüljetek, hogy ezúttal megkíméltelek titeket a lelkemet nyomó szerelmi faszságoktól :DD
Tegnap fél órán keresztül csitítgattam két fél éves, bömbölő ikerlányt , akik közben rám borítottak egy tányér bébipapit, aztán a pszichológusom közölte velem, hogy márpedig nincs olyan, hogy fiú-lány barátság, olyan meg mégkevésbé van, hogy önmagunknak is bevallott szerelem után a barátunk legyen valaki (dehát de! Hahó! Élő példa itt integet!). Úgyhogy hazaérve volt egy hangulatom. Úgyhogy sütöttem. Egy amolyan tőlem megszokottas dolgot. Sütés közben meg megint azzal a fura sráccal beszéltem és nagyon rendesnek éreztem magam miatta, mert szívem szerint lekoptattam volna. Úgyhogy végigkövethette az egész folyamatot, onnantól kezdve, ahogy elhatározom, hogy teszek a piskótába a húgom kólájából, egész odáig, hogy megkóstolom az első szeletet és megírom neki, hogy olyan piaíze lett, hogy ha nem lennék okos, azt hinném, berúghatok tőle :D
Hozzávalók:
a piskótához:
6 tojás
10 dkg cukor
fél dl kóla
1 korty rum
4 ek. liszt
3 ek. cukrozatlan kakaópor
fél csom. sütőpor
1 csipet só
a krémhez:
4 dl tejszín (10%-osat használtam. Azt is csak azért, mert nem volt itthon tej)
3 marék kókuszreszelék (kb., mert szemre öntöttem)
3 ek. keményítő
70 g cukor (nálam édesítőtabik, mert elfogyott a cukor)
1 csom. vaníliás cukor
rum ízlés szerint (az enyémben elég tisztességes mennyiség van :D )
Megcsináltam a piskótát szokás szerint: Szétválasztottam a tojást, a sárgáját kikevertem a cukorral, majd hozzáadtam a kólát, a rumot, aztán a lisztet kevertem össze a kakaóval, sütőporral, majd az egészet sűrű masszává kevertem. Aztán felvertem a tojásfehérjét és a kemény habot összekevertem a masszával, majd kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöttem és megsütöttem.
Míg a piskóta sült, 3,5 dl tejszínt a kókusszal felforraltam, míg melegedett, a maradék fél dl-t és a rumot kikevertem a cukorral és a keményítővel, majd mikor felforrt a tejszín, beleöntöttem a keményítős keveréket és sűrűsödésig főztem.
Az elkészült piskótalapot rácson kihűtöttem, majd megkentem a kókuszos krémmel, feltekertem és hűtőbe raktam összeállni.
Az íze meg...rumos. Meg kókuszos. Malibu. Én spec. azt is kólával iszom. Jó étvágyat mindenkinek hozzá, aki ilyeneket képes enni :D
Ui.: bocs a szar képek miatt, de egyszerűen nem volt energiám jobbakat csinálni :/
Ránk fér már egy bejegyzés így másfél hét után, nem igaz? Pedig most még különösebb dolgom sem volt...egyszerűen csak nem sütöttem olyasmit, amiről normális képeket tudtam volna szülni/méltó lett volna rá, hogy feltegyem/még nem töltöttem fel hasonlót. Úgyhogy most bejegyzek.
Éspedig arról az amerikai palacsintáról, amit tegnap reggel hajnalban sütöttem kis családomnak, mivel valahogy nem sikerült magamat visszaimádkoznom az ágyba, miután kegyetlenül korán felébredtem. Mármint ahhoz képest kegyetlenül korán, hogy előző este fél háromig Arany balladáiról folytattam eszmecserét egy creepy osztálytársammal, akivel személyesen amúgy nem bírok kommunikálni, mert egyszerűen viszolygok tőle. Közben meg egy 10 perces beszélgetésről írtam 50 soros kisregényt facebookon a barátnőnek, aki már rég aludta az igazakét :D A kis mázlista. Nekem némiképp hosszabb éjszakám volt, hosszú reggellel és a hülye ötlettel, hogy előveszem a régi palacsintaformáinkat (nagymamám hozta Bécsből még vagy 10 évvel ezelőtt) és sütök Csillagom, meg Szívem-palacsintákat.
Hozzávalók:
3 tojás
15 dkg olvasztott vaj
1,5 dl tej
1 bő marék cukor
1 csom. vaníliás cukor
12 dkg liszt
fél csom. sütőpor
1 csipet só
1 citrom reszelt héja
A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kikevertem a vajjal és a cukorral, majd hozzákevertem a tejet is. Végül ebbe borítottam bele a külön összekevert száraz hozzávalókat. Aztán felvertem a tojásfehérjét és óvatosan összeforgattam a sűrű masszával.
A serpenyőt vajjal kentem ki, megvártam, míg felforrósodik és azon sütöttem meg a palacsintákat. Én kis formákba (ilyen egy cm magas falú kis fémkeretek, amikbe 1-2 kanál tésztát tettem) tettem a tésztát, de olyan sűrű, hogy ha kanállal rakjuk valamilyen formában a serpenyőbe, akkor sem folyik szét. Kb. 1 percig sütöttem az egyik felét, a másikat pedig kevesebb, mint fele ennyi ideig. Még mindig van belőle 1-2 darab, de már nem az az igazi. Főleg, hogy elfogyott a bontott lekvár. Mert mi azzal ettük itthon. Vajjal és eperlekvárral. Bár én szívem szerint valami kókuszos-csokis szósszal ettem volna, de anyukám azt monda, felesleges csinálni. Így sem volt rossz. Sőt!
Szívemből kívánok nektek jó étvágyat hozzá ;) Hallgatni meg ezt a szart ajánlom, mert egész szombat este (szalagavattunk, sírtunk, nevettünk, tátott szájjal bámultunk, összezavarodtunk, stb.) ez ment a fejemben, mert a Helló-Bellót, amit játszott a tanárzenekar az este, elég sokáig muszáj voltam kizárni a fejemből, mert hallgatni is olyan volt, mintha a Fekete L'amour rágcsálná a szívemet sem esett kimondottan jól. Ja, palacsintasütés közben meg még legalább háromszor meghallgattam. Pedig amúgy szar...:
Mit csináljunk, ha 3 különböző dogára kell készülnünk? Hát, meséljük be magunknak, hogy töttyedt a mandarin és MUSZÁJ belesütni valamibe! Na, igen, egy ilyen indokért még a saját sütim is kiröhög.
Először morzsatortát akartam csinálni. Egyszer, még valamikor a nyáron sütöttem olyat és hihetetlenül jó volt, csak a Nosalty éppen le volt halva, a többi, neten fellelhető receptet mag valahogy nem találtam szimpinek, úgyhogy maradtam a muffinnál. Lőttem egy alapreceptet, amit aztán teljesen megváltoztattam, de szerintem elég jó lett, ahhoz képest, hogy én sütöttem és muffin.
Hozzávalók:
3 dkg vaj
10 dkg cukor
2 tojás
1 dl tej
0.5 dl tejszín
egy lötty rum
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
2 teáskanál ánizs
1 csipet só
30 dkg tisztított mandarin
10 dkg étcsokoládé
A mandarint megpucoltam, a csokit feldaraboltam, a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (kamuuuuu!!! Mindig elfelejtem bekapcsolni -.-" ).
Ezután összekevertem a nedves hozzávalókat (olvasztott vaj+cukor alaposan elkever, majd mehet hozzá a tojás, aztán a tej, a tejszín és és a rum (nekem egy lötyinél azért egy kicsit több is csurrant-cseppent bele :D )), egy másikban a szárazakat (liszt, ánizs, sütőpor, csipetsó), majd összeborítottam a kettőt, kb összeforgattam, hogy ne szálljon szanaszét a liszt, majd az egyneműsítést a félholt, ámde teljességgel használhatatlan habverőnkre bíztam.
Miután az megtörtént, belekevertem a csokit és a mandarint, majd muffinbformákba adagoltam a tésztát. 12 nagy és ugyanennyi kicsi lett belőle. Az előbbiek 30 az utóbbiak kb. 20 percig sültek. És nagyon finik lettek :) Az osztálytársaim nagyjából 15 perc alatt széthordták. Nekem asszem csak kettőt sikerült ennem belőle :D
Hááát, hogy ezt hogy sikerült, az egy hosszú sztori és asszem még nincs itt az ideje, hogy megosszam, de majd sort kerítek rá, ha befejeztem a sütit, aminek az első lépéseként megolvasztottam a tésztaszűrőnk nyelét:
Gyakran írok magamnak üzeneteket ilyen-olyan füzetekben. Ilyen ,,Tanulnod kéne, Szívem Szottya"-kaliberűeket. Ja, már régebben is hívtam magamat Szívemnek, de ez csak nyáron tűnt fel. Mármint hogy a Szívem egy tulajdonnév is lehet. Ez a felfedezés azóta is kísért. Úgyhogy összeszedtem azokat a dalokat, amelyekben kifejezetten elgondolkodtató lehet ez a felfedezés. Vizualizáljátok a "szívem" szó kimondására az adott szituációba egy meztelen lány sziluettjét.Velem mostanában nem egyszer előfordul és néha elég megrázó tud lenni...
0. Kiscsillag - Holding
Felhő-lombok, szerelmek... Baszd meg, Szívem!
Nos, hát ez a szám a 0. sorszámot kapta. Ezt azzal érdemelte ki, hogy itt tényleg majdnem egyértelműen lehet személy megszólítása is a szó. Amúgy meg szeretem ezt a számot. Kis laza cucc. A szívemes idézet pedig megjegyzendő. Legalábbis számomra. A tükörképemnek naphosszat hajtogathatnám.
1. Kispál és a Borz - Halszív
Sokat keres az én szívem
Szóval, ez alapvetően egy szívről (vagy szívhez?) szóló dal. Én annyira nem szeretem ugyan, mert nagyon-nagyon kell hozzá a hangulat szerintem, de egyébként nem rossz szám. Simply Kispál. Talán a szériám leggyengébb, de még éppen felsorolásra került darabja. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs. Hát, képzeljétek el a jelenetet, ahogy Szívem keres ;)
2. Heaven Street Seven - Játszótér
A szívem, a szíved játszótér. Mindenki játszik, ameddig él. Egy ostoba vírus a véredben nem enged az életben...
Hát, azt leszámítva, hogy erre a cuccra most nagyon brutálisan rá vagyok flashelve, nem egy nagy pláne. A zenéje szerintem kifejezetten nem jó, de a szövege eléggé rendben van. Amikor olvasom, szinte látok magam előtt egy arcot, ahogy szóról szóra a szemembe vágja. Hülye egy helyzet...
3. Quimby - Nyina
Ha ez a szívem, hát, röhögnöm kell!
Well, a Nyina egyike minden idők 10 hozzám legközelebb álló számának. A szíves a kedvenc sorom amúgy is. Igen, ez is egy tükörképemhezvágom-mondat. Amúgy meg az egész szám egy olyan szerelemdepis dolog, meg mittudomén. Na, szóval nagyon-nagyon szeretem. De azért csak a kamu-3. (ugyebár volt egy 0. is és az egyre erősebbek felé haladok a saját, szubjektív értékelésem alapján), mert maga a Szívem, mint személy helyzete nem olyan vészes benne. Illetve nemtom. Számomra a többi rosszabb. De lehet, hogy ezt befolyásolja az is, hogy jelen pillanatban mennyire vagyok rákattanva 1-1 másik számra.
4. Kispál és a Borz - Hang és Fény
Egy pár szaros csillag nézi, hogy a szívemhogy lökdösi a Holdat az égen át.
Asszem "a magyer alter We are the World"-jét senkinek sem kell bemutatnom. A búcsúkoncertes verziót választottam, én személy szerint azt szeretem a legjobban. Ez nálam egy abszolút basic depiszám, nagyon kell hozzá a hangulat és az egyedüllét, hogy eszembe jusson elővenni, hallgatni, érezni, stb. Ez általában az első érvem, amikor azt magyarázom, hogy a Kispál igenis egy mély együttes és Lovasi meg klassz költő. Fasza az egész, na! A koncertverzióban meg direkt van valami hidegrázás.
5. Quimby - Az otthontalanság otthona
Sétál a Hold a háztetőn,zsinóron húzza maga után a szívem (szívem, szívem).
Szóval, leginkább erről beszéltem az előző Quimbynél, amikor a jelenlegi rákattantság szint befolyásoló hatásáról beszéltem. Az utóbbi hetekben konkrétan ezen éltem, a legutóbbi koncerten is ez nyomta a pincéig a hangulatomat (az részletkérdés, hogy az A38 hajón nehézhesen találtam volna pincét. Mondjuk, hogy a Duna fenekéig, na! :D ). Nagyon, nagyon szép szám, a klip meg szintén nagyon erős hozzá (hiába, a Kontroll jó film, nincs mit tenni.). Amire felhívnám még a figyelmet: Az előbb a szívem lökdöste a Holdat, most meg a Hold húzza a szívemet. Erre csak nemrég figyeltem fel, de muszáj megkérdeznem: akkor most hogy is van ez? Igazából én össze tudom kombinálni magamban. Talán mert ez a 2 dal is tehet róla, hogy a hold-motívum teljesen összeforrt nekem egy konkrét személlyel.
6. Kiscsillag - Feketemosó
Három ördög hányta le a szívem éjjel.
Na, ez az a szám, ami miatt abszolút megéri beüli egy akusztikus Kiscsillagra! Valami hihetetlen, amit a mellkas tájékával csinálni tud a zongora benne. Amúgy is nagyon szeretem ezt a számot, de valahogy ugrálni nem lehet rá. Ahhoz nekem túl komoly. És belátom, hogy vannak a listán ennél jobb áthallású Szívem-számok is, de azért képzeljétek már el szegény Szívemet, ahogy lerókázza az a három ördög. A kövér fiatalokról meg már ne is beszéljünk!
7. Szabó Balázs - Legó
Iszik a szívem, aztán iszik. Na, milyen ez az érzés, hogy boldog a vérkép?
Eszik a szívem, aztán eszik az ilyen húsos kis érzést.
Alszik a szívem, aztán addig van ilyen, amíg belefér az a két rész.
Csalós a szívem, aztán orvosok vizes kézzel szedik szét a mézét.
Na, igen, ettől féltem, hogy így leírva egyáltalán nem lesz hatásos. Ehhez bizony be kell dugni a fülest és szürkületben húzni ki a patakpartra futni (mert ez meg a futós lejátszási listám egyik alapköve) és hazafele egyszer ráflashelni. Egy időben nagyon sokat futottam arra a nyáron, hogy eltereljem a figyelmemet. És egyszercsak jött a szikra, hogy Szívem. Nabaszdmeg! Attól kezdve csak így tudtam hallgatni. De az egész számot. Amúgy idén szerettem meg, még Orfűn a Szabó Balázs koncerten. Ott volt az igazi, de akkor a szövegre még nem figyeltem így.
8. Heaven Street Seven - Tudom, hogy szeretsz titokban
Tudom, hogy szeretsz titokban,
ott hever a szívem a sarokban,
ahol mindig sötét van.
Annak ellenére, hogy ezzel csalok, mert ez eredetileg szíved és nem szívem, mégis egy előkelő kamunyolcadik sorszámot érdemelt ki a lista második HS7-száma. Ismét a flash-faktor befolyásolt, mivel ez az egy nagy-nagy lelki táplálékom volt az elmúlt hetekben. Akárhányszor hallgattam, láttam magam előtt Szívemet, ahogy félredobva hever a sötét sarokban. Meg amúgy az egész szám olyan, hogy látom magam előtt, hogy érzem, hogy tapintom, hogy satöbbi. Mert ezt is olyan szépen rá tudom húzni a saját helyzetemre. Mást nem is tennék hozzá. Hallgassátok, mert jó és nézzétek a klipjét, mert HS7, és a HS7-nek mindig nagyon jó klipjei vannak.
9. Eredetileg Dinnyés József, de nekem Tábortűz - Hajnali ének
Katatón bálvány légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem!
Nálam ez a befutó. a IX. Szívem dal. Talán mert a 9 az én sorszámom. Talán mert én is elkártyázva érzem magam. Talán mert egy egész héten keresztül énekeltem esténként a tábortűznél és...áh, annak már mindegy. Ahogy Facebookon is kifejtettem ehhez a képhez:
Mikor is volt? Ja, igen, tegnapelőtt előtt vettem elő a mélyhűtőből a tésztát, ami elviekben Szofika receptje, de én Flóránál néztem ki magamnak (és nagyon klassz lett, úgyhogy köszönöm nekik!). Csak én nem háztartási keksz darálékot használtam hozzá, hanem a saját, kicsit linzer jellegű omlós kekszemet. Eredetileg a "Fuck you cake pop!"- sütimhez dolgoztam ki és most is az lett volna belőle, ha nem vagyok lusta.
De az voltam. Meg depressziós, meg amúgy is rengeteget kellett volna tanulnom, dehát ez ugyebár nem valósult meg. Úgyhogy maradtam egy egyszerűbb, ámde mégiscsak mutatós megoldásnál:
Yapp, betűk...az mindig jó játék. Én is el voltam velük egy jó ideig. Kirakosgattam mindenféle kreténséget belőle.
Persze mást is kiraktam. Ilyen Fuck love-kaliberű felkiáltásokat, stb. Másnap bevittem a suliba. Legalább a többieknek jó napja volt tőle :)
Szóval recept:
Hozzávalók:
12 dkg cukor
2 cs vaníliás cukor
7,5 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 tojás
1 dl
tejföl
30 dkg liszt
sárga, kék, piros, barna ételfesték
A vajat elmorzsoltam a cukorral és a vaníliás cukorral, aztán összekevertem a tojással és a tejföllel, majd a keverékbe beledolgoztam a lisztet. Ezután a tésztát fél órára hűtőbe raktam. Közben az ételfestékeket összekevertem 1-1 szűk marék liszttel és a pihentetés után az öt egyforma részre osztott tésztának minden részét összedolgozta 1-1 lisztes, színes keverékkel, majd visszaraktam még egy negyed órára a hűtőbe (én 5-10 perces mélyhűtőzést eszközöltem). Miközben hűlt a tészta, kivajaztam, kiliszteztem egy tepsit és ebbe rakosgattam az un. "ovigyurmázás" műveletével elkészített betűket (értsd: kis gombócokból kígyókat sodortam, amiket aztán betűvé kanyarítottam). Először végigtoltam a teljes ABC-t, majd a gyakoribb betűkből készítettem még egyet, kettőt. Ja, és csináltam pontokat, vesszőket. A kérdőjel kimaradt :/
Aztán 180 °C-on kb. 10 perc alatt megsütöttem őket és egy órán keresztül kirakóztam velük tanulás helyett. No, mindegy.
Én azt javaslom, hogy az F-eket egyétek meg először, mert az egy rettenetesen gonosz betű! Nagyon jó étvágyat hozzá!
S íme, ez lett az előző bejegyzésben említett kókuszból és csokikból, amiket ugyebár vétek nem felhasználni, ha már egyszer vannak otthon. Kókuszcsókot amúgy először tavaly karácsonykor csináltam, amikor tekintélyes mennyiségű felhasználatlan tojásfehérje maradt a nyakunkon, nekem meg egyszerűen nem volt szívem megengedni, hogy a mosogató lefolyójában végezze. Tehát kóksuzcsók. Egyszerű, finom, nincs is olyan sok kalória benne és elronthatatlan. Úgyhogy általában szemre szoktam kimérni a hozzávalókat. Pedig tényleg nem vagyok még olyan rutinos konyházó. Az ilyesmihez szerintem évtizedes tapasztalat kell.
Bárhogy is, elég egyszerű ahhoz, hogy az ember hajnali fél hétkor nekiálljon, miközben a frissen érkezett cserediákja éppen nagyban alszik, s ő egy telefont vár, ami talán meg sem érkezik. Mert úgy döntött, hogy ő 3 hónapot gondolkodott és meg kell beszélnetek ezt az egészet. Hogy nem akarja, hogy egy nagyon jó kapcsolat haljon meg. Csak azt nem mondja, hogy milyen értelemben nagyon jó. Aztán végül egy álmos szemű, szomorú mosolyú, rémesen autisztikus tüneteket produkáló srác végzi a szobád közepén ülve. Elbeszélgettek erről-arról, még nevetgéltek is. Halál kómásak vagytok, néha elvesztitek a beszélgetés követhetetlen fonalát. Aztán végül belekezd, amiért jött. Ó, az a rohadt szerelmes levél, az az elcseszett Dicsőséges 14, no, meg a tábor, és az a másik fiú...
- Hányadán is állunk mi, akkor? - kérdezi ő. A vállatokat vonogatjátok. Nem tudtok kommunikálni, de ezt pontosan tudjátok egymásról. Megbeszélitek, hogy a barátaitokat kéne kifaggatni arról, hogy ti most akkor mit is éreztek. Vajon most együtt lehetnétek? Én már a táborban elengedtem. Azt hittem, barátok vagyunk. Jó barátok és szent a béke. És akkor mi lenne a másik sráccal? De közben meg elhatároztad, hogy ő csak a barátod. És akkor volt igazad. Nem maradtok semmiben. Azóta sem tudjátok egymásról, hogy mi van. Hogy mi legyen. Megpróbálnátok lépni, de akkor a másik visszakozik. Elnézést, bocs...
Közben kint a konyhában teljesen kihűl a kókuszcsók, még a csoki is megszilárdult benne. De ő nem kér. Nem éhes, nem szomjas, csak álmos. Hazamegy. Neked meg a másik srác jár az eszedben. Hogy vele mennyivel könnyebb minden. És hetekig úgy van, hogy az ex-barátnője is azt hiszi, hogy...de ott van a lány, akivel évekkel ezelőtt kavart. Bumm. De vele mégis olyan, de olyan jóban maradtok. Most október 30-at írunk. Illetve már 31-et. Éjjel 2 körül jár az idő. Már vagy 5 órája chateltek. Kérdezget, basztat, mérhetetlenül félreérthető üzeneteket váltotok. Már megint az ex-barátnőjéhez hasonlít. A sütőben éppen majdnem megég az a bizonyos kókuszcsók. Már vagy egy órája el akart menni aludni, de még mindig fent van Facebookon. Nagyjából, mert csak akkor zöldül ki az a bizonyos oly sokat szuggerált pöttye, amikor írsz neki. Aztán jóéjt. Másnap a barátnőd felzabálják a sütit, pedig vinnél neki is. Koncertre mentek. Nem kettesben, persze, de ő kb. csak veled, meg a húgoddal hajlandó kommunikálni. Egész koncert alatt egymásnak üvöltöztök. Kicsit részeg. Basztat, átölel, akárhányszor a fülébe ordítasz (koncert...rossz hangviszonyok), a húgodnak is feltűnik, mennyit hasonlítgat a volt barátnőjéhez. Te amúgy hivatalosan nem tudod, hogy most is van valakije. Kikísér titeket a megállóba. Ebből az lesz, hogy egész hazáig veletek megy. Amikor elköszön, úgy ölel meg (mindenki más csak puszit kap), ahogy utoljára akkor, amikor még nyoma sem volt annak a másik csajnak. A barátnőjének. Biztonságban vagy. Aztán ti elindultok a lakás felé, ő meg a másik trolimegállóba. Te hátranézel, ő meg vissza. Összenevettek, aztán egy gyors integetés. Te lopva még bámulod. És akkor eszedbe jut, hogy fél éve pont így néztél a másik srác után is minden áldott héten, miután hazakísért és még fél órákat beszélgettetek a kapuban. Vele már több, mint 2 hete egy hangot sem beszéltél.
Klassz, nem? Itt a receptje:
Hozzávalók:
6 tojásfehérje
10 dkg kókuszreszelék
2 púpozott ek. porcukor
2 citrom héja
1 ek. étkezési keményítő
8 dkg étcsoki
8 dkg fehér csoki
A kókuszreszeleket elkevertem a keményítővel és a citromhéjjal, majd ezt a keveréket kb-ra két részre osztottam és az egyikhez hozzáadtam az apróra vágott fehér, a másikhoz az étcsokit. Aztán a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá vertem (már amennyire ezt a remek habverőnk, amiben el van szakadva valami, úgyhogy folyamatosan függőlegesen kell tartani a vezetékét, hogy működjön), és a habot is két részre osztottam, az egyik felet a fehér csokis, a másikat az étcsokis keverékkel forgattam össze.
A masszából kiskanállal sütőpapírral bélelt tepsibe kb. 4 cm átmérőjű lapított halmokat kanalaztam, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütöttem (másik 2 perc alatt meg majdnem odaégettem, mert éppen valami nagyon fontos dologról chateltem...). A barátnőim meg mind megették :D
Volt egy, aminek pont olyan formája lett, mint a pikk a franciakártyában:
Az ihlette ezeket a remek kártyázós-stílusú képeket. Most úgyis nagyon Aliz Csodaországosban tolom. Ja, ilyen kretén kártyacuccok meg az '56-os előadásról maradtak a nyakamon. Ott a kártyaszimbólumok jelképezték a kommunista vörös csillagot, én meg hazahoztam mindet és most ezekkel van teleaggatva a szobám. Amióta egyesek megtanítottak kártyát dobálni, nincs mit tenni...
Hallgatásra meg ezt ajánlom hozzá. Szól Alizról, a kártyákról, az elkreténkedett döntésekről, részegségről, nem is beszélve arról, hogy hogyan változott a csaj óta a képlet. Ja, meg hogy nincs is semmi a tócsa mélyén, csak lekéstem megint a gépet:
Hát, az úgy volt, hogy rám jött a süthetnék pár napja. És persze jött a szokásos ,,Na, mit süssünk?"-kérdés. Anyukám gyönyörű almát hozott a piacról, de volt itthon sütőcsoki (fehér is, ami nagy kincs), kókusz és aszalt meggy is, ezek meg mindig nagy kincsek. Néminemű mérlegelés után mégis az almák felhasználása mellett döntöttem. Csak mert nagyon rég ki akartam már próbálni egy ilyen fordítós sütit. No, persze most is önfejűsködtem, és úgy döntöttem, hogy kreálok valami saját receptet, de egy percig sem bántam meg. Szerintem ez most tényleg isteni lett :)
Kivajaztam, kiliszteztem egy őzgerincformát (a tészta és az
alma mennyisége 2-re van kalibrálva, arról később, hogy a maradék tésztával mit
csináltam), az almákat meghámoztam, 3-4 mm vastag karikákra vágtam, majd egy percre
betoltam a mikróba, hogy felpuhuljon és ne törjön, hanem hajoljon, amikor a
forma alját kb. résmentesen kibélelem vele.
Ezután fogtam a tészta hozzávalóit és tetszőleges sorrendben összekevertem (fanfact:
ez a kevert tészta recept anyukám egyik barátnőjétől van (eredetileg majdnem 2x
ennyi vaj van benne), mi itthon csak Bedobálósnak hívjuk, mert tényleg egy kb.
5 perces művelet összedobni. A tésztába meg a gyümölcsöktől kezdve az olajos
magvakig BÁRMIT bele lehet sütni. És elronthatatlan)
Az elkészült tésztát beleöntöttem az almával bélelt formába
és 180 °C-ra előmelegített sütőben 30-40 percig (hű, ez erősen kérdőjeles.
Igazából azt néztem, hogy mennyire sanszos, hogy kb. Jól átsült már. Igazából
kvázi tűpróbáig) sütöttem.
Node amíg süldögélt, elkészítettem a tölteléket és a sodót, amik gyakorlatilag
egyszerű vaníliapudingszerű dolgok, csak én jobbszeretem házilag, pormentesen
csinálni. A keményítőt, a cukrot és a tojássárgát elkevertem egy tálkában annyi
tejjel, hogy sűrű, de folyékony állagú keverék legyen a végeredmény. A többit
tejet a vajjal kis lángon felforraltam, hozzáöntöttem a keményítős keveréket és
sűrűsödésig folyamatosan kavargatva, kis lángon melegítettem. Ezután ennek a
nagyjából 1/5 részét még forrón külön edénybe szedtem és hozzákevertem a
fahéjsodóhoz szükséges tejet, rumot, fahéjat.
Amikor úgy ítéltem meg, hogy megsült a süti, kivettem a
sütőből (értelem szerűen :D ), kicsit hűtöttem rajta és még a formában
kiügyeskedtem a tetejéből (ami kiborítva az alja lett) egy nagyobb darabot (kb.
annyit, hogy nagyjából hosszában félbe legyen vágva), megtöltöttem a vaníliás
krémmel, aztán visszazsupplotam rá az aljtetőt, aztán jött a vicces rész: a
formából való kiborítás. Egész szépen kijött. Meg is lepődtem. De azért nem
ártott rá a sodó, így milliószor fotogénebb lett :D
Ja, igen, rendeztem egy kis fotostúdiózást a teraszon. De nem lettek túl jók a képek :/
Hát, ennyi lenne. Illetve nem! Majdnem elfeledkeztem a vendégszereplőnkről, az Original Bedobálósról. Ugyanis én csak egy őzgerincformát használtam, vagyis maradt egy kis tepsire való tésztám. Ezzel annyit kezdtem, hogy szórtam bele egy marék aszalt meggyet, egy fél tábla apróra vágott étcsokit, meg még egy kis olvasztott vajat (kb. 15 g lehetett) összekevertem, kivajazott, zsemlemorzsázott tepsibe töltöttem a tésztát és kb. 20 perc alatt az almással jó barátságban (pont befértek egymás mellé a sütőbe) megsütöttem. A barátnőmnek (vittem neki mindkét sütiből, cserébe, hogy fél éve ő a 0-24-es lelkisegély szolgálatom) ez amúgy jobban is ízlett, mint az almás. A Bedobálós süti varázsa.
Íme a két "versenyzőnk" együtt. Jó étvágyat ;)
ja, igen, hallgatni ezt ajánlom hozzá. Most nagyon rá vagyok cuppanva:
Nagyjából fél éve lehetett, hogy ezt a sütit elkészítettem (azóta kikerült Nosalty-ra is, egyébként. Sőt, a képet, mint látszik, onnan búrtam vissza). Az úgy volt, hogy bekapcsolva felejtettem az ébresztőórámat és két órával hamarabb keltem, mint kellett volna. Úgyhogy sütöttem. Abból, amit találtam, recept nélkül, véletlenszerűen beledobva minden kezem ügyébe kerülő dolgot. És életem legjobb muffinja lett. A nap további része szar volt. Kivéve amikor bőrig áztam. Egy kölcsönnyúlt pulcsiban, egy sráccal, akivel fél évig voltam mufurc, mert egy hülye picsa vagyok. "Aki számít, azt te sosem látod, aki valami is akar, az a jó barátod, aki megesküszik, hogy jóbarát vagy, pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak." Eltettem egy muffinpapírt emlékbe arról a napról. Pedig szar volt, csak szerettem a srácot, aki kiette belőle a muffint. Azt sem mondta, hogy finom. Pedig szerintem jó volt. Amúgy a következő hét hétfőjén találtam azon a lépcsőn, ahol péntek este csövültünk. Kitűztem a Csodafalra:
That's it:
A kedvenc csücsköm amúgy ez. Emlékek a jókis tavalyi péntekekről, arról is, amikor muffint sütöttem, s arról a bizonyosról, a "Dicsőséges 14"-ről, amikor életemben először vallottam szerelmet valakinek. TiszaP-ről, a világ legjobb táboráról, az Életmentőmről, akit a világon mindennél jobban imádok, istenítek, szeretek, és stb, de mint megtudtam, csak barátilag, mert a drágám pár hete becsajozott, mert bejött az életem :D
No, de a lényeg a Csokis melba muffinom (ami amúgy második nekifutásra valamiért rettenetes lett. Talán túl sok lett benne a barack és nem olyan vacak, híg mézzel kellett volna csinálni, úgyhogy az eredeti arányokat és összetevőket adom most meg):
25 dkg liszt
1 cs sütőpor
3 ek méz
1 tojás
10 dkg puha vaj
2,5 dl
natúr joghurt
1 korty rum (elhagyható)
3 őszibarack (friss vagy konzerv)
100 g
étcsoki
Mivel én őszibarackkonzervvel dolgoztam, alaposan lecsöpögtettem a
fél barackokat (konkrétan átdörgöltem konyhai papírtörlővel). Ezután összekevertem a tészta száraz és nedves hozzávalóit
(mindent, kivéve a csokit és a barackot) egy-egy tálban, majd alaposan
összedolgoztam a kettőt.
Utána csokit és a barackot relatíve apró darabokra vágtam és igyekeztem kb. egyenletesen eloszlatni a tésztában. A kész masszát ezután (mini)muffin formákba adagoltam, majd 25 perc alatt (180 °C-on) megsütöttem. Eredetileg akartam bele bazsalikomot is tenni, de úgy döntöttem, inkább nem kísérletezgetek. Legközelebb lehet, hogy teszek bele málnát és mentát, hogy igazán melba legyen :)
Bejegyzek, mert szarul vagyok. Szarul vagyok, mert... nemtom, az idő, a sok tennivaló, minden. Ezek csupa olyan dalok, amik általában fel tudnak vidítani. Mert kólázni nem lehet rendesen egyedül. Persze, meg lehet inni egy üveg kólát. Rohanva, kutyafuttában. De a kólázásban, vagy talán még kifejezőbb szóval a kólázgatábasn van valami kretén alterromantika. Ja, igen, főleg, ha van kit kötnöd a kólához. Valakit, aki az egyetlen a bolygón, aki talán nagyobb mértékben mérgezi magát vele, mint te magad. Egy jóbarát...
Az én plakátom...:P Tomit is és Gergőt is ismerek.
Eszter megy ugyebár én vagyok :)
1. Magyar Császári Pillanatművek - Helló-belló
Na, egészen pontosan erről beszéltem. Ez az egyik legfontosabb kólázós szám nekem. A lehető legtökéletesebb összefoglalása mindannak, amit feljebb írtam le. Kólás, feelingood, easylove, hipster. Ennél több nem is kell. A suli tanárzenekarától ismerem. És igen, ha valaki random meg akarna hódítani, ezt kéne játszania nekem :D
2. Kispál és a Borz - A homlokom hozzád nyomom
Kreténül, "kispálosan" szerelmeses dal. Régen utáltam, aztán talán épp a kólás sor miatt lopta be magát a szívembe. Jaj, de nagy flash is volt a nyárvégi "Éljünk, ne haldokoljunk"-korszakomban. Kis bugytuta, de aranyos, már csak a klippje miatt is megnézésre, meghallgatásra érdemes szám.
3. HS7 - Gesztenyefák alatt
Csak egy évvel azután esett le, hogy Orwell 1984-ében olvasható a refrén 2 sora, miután megismertem ezt a számot. Az első HS7 számok között van, amiket megkedveltem. Ennek is van ám egy feelingje, de ez nem olyan kis cuki, mint az előzőeké. De a klip elsőrangú. Mint a Heven Street Seven esetében általában. Szerintem ők a klipben legerősebb magyar zenekar. Meg amúgy is eléggé adják a szerelmeses számaik. Nem csöpög...
4. Kispál és a Borz - Kólagép
Megint Kispál. Egy nyári éjszakán elkezdtem képeket nézegetni olyasvalakikről, akik akkor már több, mint egy hónapja hiányoztak nekem. És valami olyan mérhetetlen fájdalom tört rám közben, ami egész éjszaka virrasztásra késztetett. Aztán egy sírós séta közben ezt hallgatva döbbentem rá, hogy igen! Ez PONT az, amit érzek. És az Ugye elalszol ma, drága/ ha nem is vigasztal senki se máma/Tudom, menni fog nélkülem is/Tudom, hogy tudod... sorok úgy vágtak gyomron, mint az epic Szeress nyugodtan, majd nem figyelek oda, anno.
5. Vad Fruttik - Boroskóla
Fruttikat általában depizni hallgatok. Na, ez NEM az a szám, amire lehet. Általában pont, hogy túl jókedvű nekem. Nem is szeretem igazán. Na, jó, nem az, hogy nem szeretem, csak ritkán van hangulatom hozzá. Meg amúgy, nem jókedvre jut eszembe Vad Fruttikat hallgatni :D
6. Kispál és a Borz - Nincs nagy baj
És ismételten egy Kispál (legyetek büszkék rám, HTML-kóddal ágyaztam be :D ). Mondjuk kimondottan olyna szám, amibe úgy bele kell mélyülni, mert amúgy semmi értelme a szövegnek. Én helyzetfüggő, hogy mit hallok bele :) Amúgy nem hallgatom sűrűn, de mivel ebben is kóláznak, bekerült ide. Több nincs is, asszem, ilyen kaliberű számokból.
Most hiretlen ezek jutottak szembe. Kívánjatok sok sikert nekem a holnapi szívássorozathoz! :)
Igazából nem a süti volt sunyi szemét dög, hanem én voltam hülye. Úgyhogy úgy fogom leírni a receptet, ahogy csinálnom kellett volna.
Igazából ott kezdődött a probléma, hogy nem volt otthon étcsoki, csak fehér, úgyhogy ezt a NoSalty-s receptet kevéssé tudtam volna elkészíteni. Legalábbis a fehér csokis kivételével egyik réteget sem, mert abból meg hazafelé jövet vettem egy táblával. Úgyhogy kerestem ugyanott egy másikat, ami kakaóval készíthető basic csokis brownie recept volt. Éppcsak fele annyi ideig kellett volna sütni kb, mint a másikat (ha úgy számoltam, hogy nem 3, csak egy réteget teszek be a sütőbe). Ebből lett a baj, ugyanis nem sütöttem elég ideig külön az alját (a fehér réteg volt eredetileg alul, csak én megfordítottam, mertr amikor kiszedtem a tepsiből, külön kellett a fehér, szinte még nyers részt rákanalazni), ellenben a tetejét meg túlsütöttem, úgyhogy nem lett olyan fini, kenődős, mint amilyennek egy brownie-nak lennie kellene. Persze lehet, hogy csak azért, mert nem csokival készült. Én, ha még egyszer megcsinálnám, tuti csokival készülne az "alap" is. De a receptet úgy adom meg, ahogy most csináltam.
Felső réteg:
80 g vaj
100 g fehér csoki
1 nagy tojás
100 g cukor
1 csom. vaniliás cukor
50 g liszt
A vajat megolvasztottam, és elkevertem benne az apróra vágott fehér csokit. Mivel meleg volt a vaj, szépen elolvadt. Ezután hozzáadtam a cukrot, tojást, lisztet és alaposan elkevertem. Majd kivajazott, kilisztezett tepsiben betoltam a sütőbe és ekkor gyújtottam be és kezdjük el bemelegíteni 180 °C-ra (ez nem igaz, mert öt perccel később tettem meg, mint kellett volna). Míg ez sült, nekiláttam az "alsó rétegnek".
Alsó réteg:
80 g vaj
15 dkg cukor
2 tojás
7 ek. tej
15 dkg liszt
5 ek. cukrozatlan kakaópor
1 csipet só
És ismét: a vajat megolvasztottam, alaposan elkevertem a cukorral, tejjel, tojással, utána hozzákevertem a lisztet, amiben előtte alaposan eloszlattam a sót és a kakaót. Majd amint a száraz és a nedves hozzávalók teljesen egységesen elkeveredtek, kivettem a fehér tésztát a sütőből és ráöntöttem ezt, majd további 6-8 percre visszatoltam (ez sem korrekt, mert én hülye 10 percig sütöttem).
Ezután kell ügyesnek lenni, mert elvileg ki kéne borítani a tepsiből, mivel a teteje van alul :D Legalábbis nekem ezt a megolást kellett választanom, mivel rá kellett kanalaznom a fehér rétehet a tepsiből, ugyanis az bennragadt :/ de már megszoktam, hogy elsőre ritkán jönnek be a dolgok.
De nincs harag...
Egész nap ez szólt itthon. Úgyhogy sütéshez is. Az elmúlt időszakban rettenetesen rá vagyok kattanva. Borzongató szöveg és...nem is tudom, az egész szám, sőt a klip is olyan thisislife-szagú. Legalábbis számomra :D Nem fájón, nem is szerelmi bánatban gyötrődve. Egyszerűen jó és kész.
Anyukám, meg a barátnője amúgy most zabálják a sütimet. A fehér rész tényleg kegyetlenül jó. Csakhát félig nyers :D
Tegnap már lusta voltam bejegyzést írni. Mára meg már nem is nagyon maradt belőle. Valamelyik idióta (én) a laptopom mellett felejtette a sütis tányért. A receptet amúgy a Nosalty-n találtam, de szokás szerint önkényes változtatások egész sorával sikerült megáldanom. Amúgy azért álltam neki sütni, mert nem volt itthon semmi nass. Tűrhetetlen állapot!
Na, hát ez lenne az. A fotók készítésének terén még nem vagyok a toppon, idővel remélem, ebben is fejlődök majd :)
Először a tölteléket csináltam meg. Meghámoztam, majd összeturmixoltam az almákat a keményítőn kívül a töltelékhez szükséges összes hozzávalóval. Ezután egy kis lábosban közepes lángon forrásig melegítettem. Amikor bugyogni kezdett, 1-2 kanálnyit összekevertem a keményítővel, majd ezt a keményítős masszát hozzákevertem a tűzhelyen forró almapépbe és addig főztem, míg zselés állagú nem lett.
Míg a töltelék hűlt, összegyúrtam a keksz tésztáját. A szobahőmérsékletű vajat összedolgoztam a cukorral, majd a tojással, aztán összekevertem egy külön edényben a száraz hozzávalókat és így borítottam össze a vajas masszával. 20-25 percre hűtőbe tettem.
Hűtés után jól kezelhető tésztát kaptam. Kb diónyi nagyságú golyókat formáztam a tésztából, ezután kilapogattam őket és kb. egy teáskanálnyit töltöttem beléjük az almás pépből, majd újra golyóvá gyúrtam őket. Így raktam tepsibe és óvatosan kilapítottam őket kb 1,5 ujjnyi vastagságúra.
180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem őket (sütőből azonnal kikerülve nem teljesen szilárdak. Akkor pont jók, ha a szélük, már elkezd egy egészen leheletnyit barnulni). Még melegen megszórtam őket fahéjas cukorral.
A maradék tésztából (mert sajna egy kicsit kevés lett a töltelék) ilyen helyes kis pillangók lettek. A pillangós kekszeknek eszmei értékük van ugyanis ;)
